Hé, Arnold! – A film
(Hey, Arnold! – The Movie)
Arnoldék kerülete veszélybe kerül, mert egy Scheck nevű üzletember fel akarja vásárolni a környék házait, le akarja dózerolni őket, majd plázát építeni helyettük. Kezdetben tiltakoznak is, ami egészen sikeresnek mondható, azonban Scheck ármányosan meghiúsít minden próbálkozást, és úgy tűnik, sikerül végrehajtania a tervét. Az utolsó pillanatban azonban felcsillan a remény, ugyanis sok-sok évtizeddel ezelőtt lezajlott a kerületben a Paradicsom-incidens – ami történelmi eseménynek tekinthető, így a kerületet védetté lehetne nyilvánítani. Igen ám, csakhogy az ezt igazoló iratról nem tudni, hol van. Közben Helga vívódik, Arnoldék vagy az apja pártján álljon-e, ugyanis a családja gazdagságot remélhet az üzlettől.
VIGYÁZZ! SPOILER-VESZÉLY! HA NEM MENEKÜLSZ,
HELGÁVAL GYŰLHET MEG A BAJOD!
Nekem ez a film egyértelműen bejött. Szép volt a grafika – bár talán a színek túl erősnek tűntek (a sorozathoz képest) -, a történet érdekes volt, bővelkedett a fordulatokban, rejtélyekben, lehetett nevetni rajta :D Igaz ugyan, hogy a film főleg Arnoldra, Geraldra és Helgára fókuszált, és a többiek háttérbe szorultak, de ez egyáltalán nem volt baj. Sőt. Helga végre bevallotta az érzéseit Arnoldnak, bár annyira nem akarta, de kénytelen volt, mert Arnold sarokba szorította. Aztán Helgából végül kirobbant a vallomás, majd:
A látszat ellenére ez egy elég brutális csók volt… Szegény futballfejű :D
Hát igen :D Bár a film végén annyiban maradtak, hogy Helga a pillanat hevében butaságokat beszélt, Arnold pillantásából egyértelmű, hogy tudja, hogy nem így van, csupán nem szerette volna, hogy ezentúl feszengeniük kelljen egymás társaságában. (Egy későbbi bejegyzésben majd leírom, mi lett volna ha…, mert sajnos a sorozatot elkaszálták. Pedig pláne a The Journal című epizód után nem kellett volna.)
Arnold pillantása :D
Ha tetszett a sorozat, ez is tetszeni fog :)




Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése