Once Upon a Time
(Egyszer volt, hol nem volt)
Ezt a remek sorozatot nagyon egyszerűen ismertem meg: néhány hónapja az egyik ismerősöm lájkolta a Facebookon :D Igazából a cím volt az, ami felkeltette az érdeklődésem, nem az ismerős szabadidős tevékenységei :D Akkor felkerült a listámra, hogy “majd egyszer”, aztán a napokban újra előkerült, mivel elkezdte leadni az M1. Így az első részt még ott néztem meg, a többit meg letöltöttem és megnéztem, mert nem bírtam várni :D Meg különben is jobban preferálom eredeti nyelven, feliratosan megnézni a dolgokat.
Emma Swan magányosan éldegél Bostonban, és óvadékügynökként dolgozik. 28. születésnapjának estéjén becsenget hozzá egy tízéves kisfiú, Henry, és azt állítja magáról, hogy az ő fia. (Mint kiderül, valóban az, a lány örökbe adta.) Nem szeretne a fiúval kapcsolatot – ezért is zárolták a feljegyzéseket -, mégis beleegyezik, hogy hazaviszi őt Storybrooke-ba, egy Maine államban található kisvárosba. Útközben a fiú előadja az elméletét arról, hogy a városban minden ember egy mesealak, aki csapdába esett a két világ között egy átoknak köszönhetően, és Emma az egyetlen, aki képes megtörni azt. Gondolom, mondanom sem kell, hogy Emma nem hisz a fiúnak – végtére is ki hinne -, és talán azzal sem okozok túl nagy meglepetést, ha elárulom, hogy Henry-nek igaza van. Az átokról még tudni kell, hogy a városka lakói átlagos emberekként próbálnak boldogulni a mi világunkban, hamis emlékekkel, miközben fogalmuk sincs róla, kik is ők valójában. A dolog pikantériája, hogy Henry szerint a nevelőanyja, a város polgármestere a Gonosz Királynő, aki ezt az átkot bocsátotta a város lakóira, elvéve így a boldog befejezéseket tőlük. Bár Emma végül úgy dönt, a városban marad, mégis felmerül a kérdés: képes lesz hinni az átokban, képes lesz megtörni azt?
Ami szerintem fontos még (pl. Henry könyve, amiből mindezt tudja, és kifelejtettem a leírásból :D), hogy egy-egy epizódban párhuzamosan ismerjük meg a jelen és múlt történéseit, nem időrendben (a múltat), így olyan az egész, mint egy kirakós, amit ki kell raknunk. Hogy miért van ez így? Úgy vettem észre, hogy talán azért van ez így, hogy lássuk, a múltban hogyan történtek meg a dolgok, és a jelenben hogyan zajlanak le újra. Persze nem egészen ugyanúgy, de attól még az emberek újra egymásra találnak – és most nem feltétlenül kell szerelmespárokra gondolnunk.
VIGYÁZAT! SPOILER-VESZÉLY! MENEKÜLJ AZ ÁTOK ELŐL!!!
Nos, nekem ez a sorozat nagyon tetszett. Egyszerűen imádom. Mostanában nem nagyon néztem sorozatokat, mégis azt mondhatom, hogy régen láttam egy ennyire jót. No de, elég az ömlengésből :D , nézzük, miért is jó ez a sorozat!
A legjobban az tetszett a sorozatban, hogy bár részben a tündérmesék világában játszódik, senki sem egyértelműen jó vagy gonosz, hanem emberiek a szereplők. Esendőek. Meg lehet őket érteni. Akkor is, ha már belefáradtam az olyan karakterekbe, akik gonosszá váltak, mert valami tragikus történt gyermekkorukban. Az elején még sajnáltam az ilyen szereplőket, aztán már nem annyira, mert ez már olyan sablonos, és nincs mentség arra, ha valaki ész nélkül bánt másokat meg kegyetlenkedik. Talán erre a legjobb példa Regina, illetve még jobban Rumpelstiltskin. Bár Reginát megértettem, és sajnáltam is, azt hiszem, hogy kicsit túlzásba vitte a dolgot. Egyáltalán nem kedvenc szereplőm – nem neki drukkolok -, viszont egy nagyon jó karakternek tartom az őt alakító Lana Parrilla színészi játéka miatt is. Rumpelstiltskin viszont az egyik kedvencem lett. Az elején nem gondoltam volna, de ahogy egyre többet tudtunk meg róla, megkedveltem (és igen, az őt megformáló színész, Robert Carlyle is nagyon jól játszik). Az ő karakterében azt találtam érdekesnek, hogy ő igazából azért lett gonosz, hogy megvédje a fiát. (Azért nem a velejéig romlott, vagy ilyesmi, de jobb kifejezést nem nagyon találtam.) Ami a legérdekesebb – és nyugtalanítóbb, idegesítő benne -, hogy egyáltalán nem egyértelmű, mit akar. A fináléban persze láthattuk, hogy átügyeskedte a mágiát a mi világunkba, de biztos vagyok benne, hogy többről van szó.
Most nem venném végig, kit kedveltem-kit utáltam-egyebecske-gombocska, inkább csak azt emelném ki, hogy egyes szereplők mennyire mások voltak a valóságban, mint a mesék világában. Konkrétan Charmingra/Davidre gondolok. Én nagyon drukkoltam nekik, akkor is, amikor Charming-Hófehérke voltak, és akkor is, amikor David-Mary Margaret voltak. Drukkoltam Davidnek, mert az ember hibázhat, de amit leművelt, gyalázatos volt. Annyit töketlenkedett azzal, hogy elmondja a feleségének, el akarja hagyni, és bár megígérte, mégsem mesélt arról, hogy Mary Margaretet szereti… Charmingként viszont egyáltalán nem ilyen volt.
Kellemes meglepetés volt számomra Dr. Whale szerepében David Anders vendégszereplése, mostanában nem nagyon néztem, mikben szerepel, nem is számítottam rá. (Igen, az egyik kedvencem :3 Mármint a színész, a karakter nem annyira, bár arra nagyon kíváncsi lennék, melyik mesealak lehet ő. Vannak olyan tippek, hogy esetleg a bálna Pinokkió történetéből, hát, ööö… :D Mások arra tippelnek, hogy ő lesz Pán Péter, ha már felbukkan Hook kapitány. Meg még egy rakat teória létezik.)
Ami meglepett, hogy ez a sorozat nem csupán 1 évadból áll. Nem igazán tudtam elképzelni, meddig lehet ezt még húzni, hogy senki nem emlékszik semmire, és meg kell törni az átkot, aztán megtudtam, hogy lesz 2. évad – amikor még valahol az elején tartottam -, úgyhogy egyáltalán nem számítottam rá, hogy a fináléban Emma megtöri az átkot. Ami egyébként nagyon gyorsan történt, és igazából nem zavar, inkább az zavar, hogy nézném már a 2. évadot, nemcsak azért, mert Rumpelstiltskin rászabadította a világunkra a varázslatot, hanem mert nagyon kíváncsi vagyok, milyen lesz a nagy egymásra csodálkozás, mert lesz nagy egymásra csodálkozás meg családi összeborulás, az biztos.
A zene, bár egészen “belesimult a háttérbe”, remekül aláfestette a történéseket. (Megjegyezném így utolsó, elárvult gondolatként :D )
Bónuszként egy 2. évados plakát – nekem ez tetszik a legjobban:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése