Olvasónapló - 2021

Mostanában olyan ritkán írok értékelést, hogy úgy döntöttem, az a pár darab, amit eddig írtam, elfér egy posztban. Később majd frissítem az újabbakkal.

Audrey Alwett: Charly és a lélekrabló
5/3,5

Spoileres írás!

Kellemes olvasmány volt ez a könyv, a hibái ellenére is. Érződik rajta, hogy első könyv – aztán kiderül a könyv végén a szerző bemutatásánál, hogy a második, és rengeteg képregény szerzője is, úgyhogy elméletileg van már tapasztalata a történetmesélésben. Számomra ez az érzés kölcsönzött némi bájt a történetnek, mert olvasmányos könyv, tényleg jóleső érzés volt ebbe a történetbe belehelyezkedni, másrészt sok ötlete nagyon tetszett, és a végén a fordulatnál elakadt a lélegzetem, mert kicsit lesokkolt azért. Teljesen másra számítottam a jóslatot illetően, azt hittem, a nagymama kapott valamilyen rá vonatkozó fenyegetést, ami miatt menekülnie kell. Az emlékeket is olyan jó volt olvasni, kicsit többet is el tudtam volna viselni belőlük.

Viszont annak ellenére, hogy tényleg tetszett a könyv, úgy érzem, ez inkább egy jó alap, amin még sokat kellett volna dolgozni. Ha már a Harry Pottert emlegetik a könyv hátulján, hát Rowling az információadagolást ennél jóval kifinomultabban, nem ennyire tetten érhetőn csinálja, mint Alwett. Charly állandóan értetlenkedik, másik főszereplőnk meg ezen állandóan felidegesíti magát, de azért elmagyarázza, amit el kell, és úgy kerül sor ezekre, mintha végigmennénk egy képzeletbeli listán, mit kell éppen elmondani, hogy értsük a történetet a regény ezen pontján. Az is kicsit ügyetlen volt, ahogy Pergamina kilétére fény derül, hogy Lin mester többször is majdnem az igazi nevén szólítja, szerintem ez teljesen szükségtelen volt, vagy máshogy kellett volna az olvasó felé ezt sugallni, mert Charly-nak nem ettől esik le, hogy Pergamina kicsoda valójában, legalábbis nem utal semmi erre, hogy neki ez feltűnt volna. A karaktereken is lehetett volna még dolgozni, sztereotíp karakterek, nem valódi szereplők.

Mindezektől függetlenül tényleg tetszett a könyv, jó volt olvasni, nem zavartak különösebben a fentebb leírtak, a sok elütés volt inkább, ami egyre zavaróbbá vált, főleg, hogy volt, hogy a mondat értelmezését is megnehezítette. Remélem, hamar kijönnek a folytatások, magyarul is, mert szívesen elolvasnám, kíváncsi vagyok, hogyan alakul a történet, ill. hogy a szerző kicsit ügyesebb lesz-e.

Christelle Dabos: Visszaverődések viharában
5/4

Spoileres írás!

Hát, az igazat megvallva, mielőtt belekezdtem volna ebbe a részbe, olvasgattam az értékeléseket, és már felkészült voltam, hogy nagyon nem olyan lesz ez a befejező rész, amire számítottam volna az első két rész olvasása után. Az kellemes csalódás volt, hogy nem akartam a falhoz vágni a könyvet ennek ellenére, érdekes volt és végig lekötött, de úgy összességében mégis csalódott vagyok. Mert bár a harmadik rész is más volt hangulatában, és az első kettő jobban megfogott, mégis érdekes és izgalmas volt megismerni egy újabb szilánkot, és figyelemmel kísérni, hogyan boldogul Ophélie egyedül.

A befejező kötetben azt vártam volna, hogy a korábban megismert karakterek visszatérnek, többet kapunk belőlük, megismerünk újabb szilánkokat, és a megoldás nem lesz ennyire „sci-fis”. Tudtam követni, és értettem is a dolgokat, de úgy érzem, a kelleténél jóval többször lett ez az egész megcsavarva… Valahogy mindig olyan érzésem volt, hogy már megint jön egy újabb nagy lelepleződés, egy újabb nagy csavar, amitől az ember állának le kéne esnie, és ez egyszerűen már sok volt, nem volt olyan hatásos. Voltak fordulatok, amiket már előre tudtam, így nem ért felkészületlenül – Ophélie ujjai, meg hogy Thornnal valamiért nem lesznek együtt a végén –, de ezek annyira szükségtelenek voltak. Így is épp elég trauma ért mindenkit, és én igazán szeretem a szomorú befejezéseket, de nem akkor, ha ennyire erőltetett és öncélú.

J. K. Rowling – John Tiffany – Jack Thorne: Harry Potter és az elátkozott gyermek
5/0,5

Mint egy rosszabb fanfiction, olyan ez a történet, onnantól meg végképp nem tudtam komolyan venni, amikor a Büfés boszorkány próbálja megállítani a fiúkat, hogy elhagyják a mozgó vonatot. Robbantgatott, meg a kezei hegyes karókká alakultak, nekem ez nagyon elütött a HP univerzumától. Voltak benne azért jó elemek – pl. Albus és Scorpius barátsága –, de a sok karakter- és univerzumidegen dolog mellett ezek eltörpülnek.

Stephen King: Minél véresebb
5/4,5

Mr. Harrigan telefonja: 5/5
Chuck élete: 5/5
Minél véresebb: 5/5
A patkány: 5/3

Az utolsó történet nem tetszett annyira, kicsit untam, a főszereplő is kicsit ellenszenves volt, de a vége legalább olyan „kinges” volt. A többi történet viszont tetszett, a Minél véresebb a Bill Hodges-sorozat nélkül is érthető és élvezhető. (Ha nem olvastad ezt a sorozatot, spoileres lehet, de engem ez nem zavart.) A Chuck életénél is azt gondoltam, annyira nem fog tetszeni, amikor belekezdtem, az első része kicsit zavaros és érdektelen volt számomra, a másik két rész azonban bőven kárpótolt. Ez és a Mr. Harrigan telefonja volt szerintem a legjobb.

Michelle Harrison: Egy ​csipetnyi mágia
5/3,5

Spoileres írás!

Sajnos annyira nem tetszett, mint vártam. Túlságosan elvarázsolt a borító (khm, főleg az), felcsigázott a fülszöveg, ráadásul egy kolléganőm is nem sokkal előttem kezdett bele, és neki nagyon tetszett, így aztán nagy elvárásokkal vágtam neki. Ami tetszett benne és igazán érdekes volt, az átok története, ill. annak megoldása, az időutazás. Nekem a testvérek nem voltak szimpatikusak, Betty eléggé ellenszenves volt, Charlie idegesítő, Fliss olyan semmilyen. Volt pár olyan helyzet, amikor fogtam a fejem (pl. Charlie makacskodása, hogy a patkány nélkül nem megy sehova, és emiatt alakul ki az a helyzet, ami), persze, nyilván ifjúsági, de azért mégis... Meg kicsit erőltetettnek tűnt, hogy elfelejtették, hogy minden tárgyat csak a birtokosa használhat, és az is, hogy Charlie képes használni a táskát, mert majd ő fogja megörökölni. Ennek valahogy nincs értelme, még valaki más birtokában van a táska, és általában ez úgy szokott lenni, hogy az illető halála után lesz az adott tárgy jogos tulajdonosa az örökös. A végén kicsit csalódás volt, hogy a nagymama és az apa nem emlékezett semmire, tök jó lett volna, ha legalább a család emlékezetében megmarad, ami addig történt - bár logikus, mert ezzel a húzással átkerültek egy alternatív idősíkra. Azért is sajnáltam, hogy így alakult, mert arra számítottam, hogy Sorsha velük marad ezután, és mindenféle kalandba keverednek majd együtt. A folytatást még nem tudom, hogy elolvasom-e, nem tűnik annyira érdekesnek.

Katherine Arden: Apró terek

5/4

Spoileres írás!

Bejött a hangulata, néha megborzongatott kicsit, érdekes ötletek voltak benne. Viszont a végére úgy éreztem, túl könnyen elsimult az egész, valami mást vártam, azt hiszem. Talán, hogy végleg leszámol Ollie a mosolygó férfival, így viszont kíváncsi vagyok, később visszatér-e ez a karakter. Izgalmas lenne.

Amy Tan: A Mennyei Örömök Klubja

5/5

Régi tartozást róttam le magam felé ennek a könyvek az elolvasásával. Kb. tizenegy évvel ezelőtt hagytam félbe azzal, hogy majd valamikor később folytatom, mert vissza kellett vinnem a könyvtárba. Azt hiszem, még az oldalszámot is felírtam valahova, hogy honnan kell majd folytatni. Aztán valahogy persze ebből se lett sokáig semmi, valószínű, sokszor nem volt bent a könyvtárban, és hangulatom sem volt hozzá, úgyhogy az évek alatt vcs matuzsálem vált belőle. Nem minden évben céloztam meg a Várólista csökkentő kihívást, de egy alkalmat leszámítva mindig szerepelt az aktuális listámon ez a könyv. Kicsit még mindig furcsa, hogy végre elolvastam, olyan sokáig volt a virtuális várólistám elején is ez a könyv, mivel az elsők között került rá a molyos várólistámra.

Féltem, hogy nem lesz annyira hangulatom most sem, hogy csalódás lesz, bár nem készültem rá, hogy biztos nagyon jó lesz, inkább csak kíváncsi voltam, hogy mennyire fog nekem ez tetszeni. Szerencsére egyáltalán nem volt csalódás ez a könyv, sőt, nagyon jólesett a kis lelkemnek. Valahogy olyan komfortos volt. 

Tetszett, hogy több szemszög van, bár az elején ez egy kicsit megijesztett, hogy fogom én észben tartani, hogy az aktuálisan mesélő lány anyjának mi volt a története, de elég volt csak a tartalomjegyzékre ránézni, hogy képbe kerüljek.

Julie Orringer: Légzőgyakorlat fuldoklóknak 

5/4

Ez most jólesett, bár azért a végére kezdett egyre fullasztóbbá válni a kötet, alig vártam már, hogy befejezzem. Az egész könyvet végigkísérte az a nyomasztó érzés, amikor tudod, hogy valami rossz fog történni, de nem tudod, hogy mikor és hogyan, egyre csak várod a szörnyűség bekövetkeztét, emiatt nem tudod elengedni magad, mert folyton résen kell lenned, és türelmetlenül, kissé félve olvasod a sorokat, hátha most következik. Aztán a furcsa megkönnyebbülés, hogy végre túl vagy rajta, ami csupán fél-egy oldalig tart, utána máris jön a következő történet, és az egész kezdődik elölről.

Matt Haig: Éjfél Könyvtár

5/3

Úgy utálom ezt: megint egy jó ötlet, rosszul megírva... 

Számomra a végére teljesen szétesett a történet, pedig olyan érdekesen indult. Azt gondoltam, a hangsúly tényleg a megbánásokon lesz, jobban eljátszik a "mi lett volna, ha" gondolatával, mert bár végülis azt tette a szerző, de nekem ez már olyan erőltetett és túlságosan random volt, hogy csak a képzelet szab határt, és bármilyen életet ki lehet próbálni, közben a szánkba rágja ezeket a szirupos közhelyeket, és unalomba fullad az egész. Úgy 170-180 oldal után majdnem félbehagytam, de kíváncsi voltam, vajon tartogat-e még nekem ez a történet meglepetéseket. Sajnos a végére sem változott a véleményem, de örültem, hogy végre befejeztem.

Maga az Éjfél Könyvtár és különösen a Megbánások Könyve tényleg nagyon ötletes, kár érte. Annyira nem lepett meg, hogy végül nem tetszett a könyv, a szerzőről amúgy is volt egy ilyen benyomásom korábban, úgyhogy fenntartásokkal közelítettem eleve a könyvhöz, de az ötlet annyira megtetszett, hogy reméltem, kellemesen csalódom majd. Sajnos nem így lett.