Seeking a Friend For the End of the World
(Míg a világvége el nem választ)
Rengeteg film és könyv szól a világvégéről (vagy legalábbis megjelenik a téma, ha nem az a főtémája a történetnek), 2012. dec. 21-e miatt meg különösen aktuális a téma, ha lehet ilyet mondani :) Részben a téma miatt keltette fel az érdeklődésemet, részben Steve Carell miatt, akit még a The Office-ból ismerek, és azóta csak hallottam, hogy milyen filmekben szerepelt, csak még nem jutottam el odáig, hogy meg is nézzem őket.
A trailer alapján pedig olyan kis humorosnak tűnt a film, gondoltam, biztos vicces lesz, bár voltak fenntartásaim Keira Knightley miatt (amikben eddig láttam, tetszettek, de különösebben nem voltam tőle elájulva – igaz, eddig csak szinkronosan láttam őt :D), illetve elég érdekes párosnak tűntek ők ketten, vágtam is a WTF-fejeket rendesen a trailer megtekintése közben.
Nos, a film teljesen más volt, mint amit vártam, de pozitív értelemben.
A történet nagyjából annyi, hogy egy aszteroida közeledik a Föld felé, és már az utolsó utáni esély is meghiúsult arra, hogy megállítsák valahogy. Így a földlakóknak csak 3 hete maradt a világvégéig. Nos, ezt meghallván Dodge felesége, Linda azon nyomban le is lép (Dodge szerint olyan gyorsan elszaladt, ahogy nőt ő még sosem látott futni). Azonban nem Linda az egyetlen, aki megteszi azt, ami a szíve vágya: mivel konkrétan mindenki azt csinál, amit akar, sokan meg is teszik, amit akarnak. Orgiák és vandálkodás mindenütt, bár így is akadnak, akik bejárnak dolgozni: Dodge, vagy Dodge bejárónője, akinek hiába mondja, hogy ne jöjjön többet, végül mindig abban maradnak, hogy majd a jövő héten találkoznak.
Penny Dodge szomszédja, és még soha egy “sziá”-t sem vetettek oda egymásnak, pedig már 3 éve szomszédok. Penny sírva kucorog Dodge ablaka előtt, így Dodge behívja, hogy megkérdezze, mi a baj. Penny családja egy másik államban, messze él, csak repülővel tudna elmenni hozzájuk, de minden járatot töröltek. Közben kiderül, hogy Dodge postája valahogy mindig Penny-éknél landolt, és néhány hónapja Dodge kapott az első (egyébként élete) szerelmétől egy levelet, hogy talán újrakezdhetnék, mert a lány egy rossz házasság után rájött, hogy Dodge volt élete szerelme.
Így aztán Penny és Dodge elindulnak egy kocsival, néhány bakelit lemezzel és egy kutyával, hogy Dodge megtalálja élete szerelmét, Penny pedig eljusson a családjához.
És akkor innentől VIGYÁZAT, APOKALIPSZIS SPOILER-VESZÉLY!
Nagyon megtévesztő a film kategóriája (romantikus vígjáték), mert bár vannak benne vicces elemek, amiken lehet nevetni, azért bőven akadnak benne olyan jelenetek, amiken meg sírni lehet (sőt, az egyik ilyen vicces dolog a végére szomorúvá válik – a takarítónőre gondolok, aki mindig úgy búcsúzik, hogy akkor találkoznak majd a jövő héten. Először vicces, viszont az utolsó ilyen meg nagyon szomorú.). Az előzetes alapján arra számítottam, majd jól elbaromkodnak itt a szereplők, és lehet majd röhögni. Nos, nincs ezzel semmi baj, hogy nem így történt, sőt, sokkal jobb volt a film így, csak nagyon utálom, amikor egy előzetes másmilyennek állít be egy filmet, mint amilyen valójában.

Na, itt én is ugyanarra gondoltam, mint Dodge (“Oh, shit.”) Én a helyében simán lelocsoltam volna, hadd menjen a lefolyóba, főleg, hogy hiába hagyta meg a kis dögnek az életét, az hálából jól összecsipkedte. (Azt a jelenetet be sem vállaltam volna, max. csak kaszkadőrrel :D Vagy dublőrrel, kinek mi, attól függően, ki mennyire találja veszélyesnek a “lényt” :D)
Keire Knightley kellemes csalódás volt, talán mert az eredeti hangján hallhattam, és a párosuk Steve Carellel imádnivaló volt. (Egyébként, amikor Penny barátja azon szörnyülködött, hogy Penny mit eszik Dodge-on, amikor olyan öreg, arra gondoltam, hogy jó-jó, van köztük némi korkülönbség, de azért nem vészes, aztán utánanéztem, és csak lestem, hogy 50 éves… Én meg azt hittem, valahol a negyvenes évei elején jár :) )
Carell úgy látom, mindig ilyen lúzer alakokat játszik – szerintem nem volt lúzer a karaktere, úgy értem, hogy a többi szereplő szemében volt az. Gondolok itt a feleségére, vagy a srácra, aki csak nagyokat nézett, hogy Dodge nem akarja kihasználni azt a helyzetet, hogy most bármelyik nőt megkaphatja, hiszen a nőket jóformán nem is érdekli, hogy kivel fekszenek le, betegek vagy terhesek lesznek-e, stb. Szóval Carellhez jobban illenek az ilyen szerethető alakok, mint a nagymenő figurák. (Ó, és őt is milyen jó volt végre a saját hangján hallani! :) Általában eredeti hanggal nézek mindent, amit lehet, csak azért lelkesedem ennyire, mert utoljára szinkronosan láttam őket – nem sok mindent láttam tőlük eddig, ezért.)
A világvége. Nem meglepő, hogy az emberek miket műveltek – orgiák, rombolások, stb. -, inkább az lepett meg, hogy valakik még eljárnak dolgozni, vagy az a seriff, aki képes volt Penny-éket lecsukni egy kis gyorshajtásért. Valahogy a gyerekek miatt még szomorúbb volt az egész – alig éltek, és máris meg kell halniuk. Velük kapcsolatban az akasztott még ki, ahogy a felnőttek leitatták őket meg ilyenek. Nem tagadom, vicces volt (meg nagyon meglepő), de azért durva is :O
Szóval a film hol meglepő, hol vicces, hol szomorú volt, és érthető módon ahogy egyre közelebb kerültünk a (világ)végéhez, egyre szomorúbb lett. Penny telefonbeszélgetése a családjával, amikor Dodge beülteti Penny-t a repülőgépbe, és azt suttogja neki, “Te vagy életem szerelme”, és a legvége, az utolsó jelenet.
Még a végéhez lenne némi hozzáfűznivalóm. Tényleg sajnálatos, hogy Penny és Dodge kevés időt tölthettek együtt, viszont Dodge-nak igaza van: ennek most és így kellett megtörténnie, mert nem történhetett volna másképp. Hiszen már három éve szomszédok, mégsem köszöntek egymásnak soha, és ez a helyzet csak a világvége miatt változott meg. És Penny korábban azt mondta, hogy a nem megfelelő emberekkel töltötte az idejét, amit a családjával is tölthetett volna, és egy olyan embert sem talált, akit bemutatna. Valószínűleg ezt korábban is felismerte, azonban ez a felismerés elrejtőzött benne valahová, ő meg inkább belekényelmesedett a helyzetbe. Aztán ott vannak az egyéb körülmények is: a korkülönbség, Dodge házassága… Igen, ennek így kellett lennie, máskülönben soha nem látják meg egymást.







Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése