Végre befejeztem a 2. évadot – kicsit restellem, hogy eddig tartott, mivel tartottam egy nagyobb szünetet, mert más sorozatokhoz volt kedvem (Friday Night Dinner, Adventure Time, AnoHana…). Oké, ezzel nem hiszem, hogy bárkinek bármi baj(a) lenne, de azért szabadkozom egy kicsit :) Nos, ebben a bejegyzésben esik néhány szó háttérinfókról a 2. évad kapcsán (ez mindig attól függ, mennyi infót találok erről), az útitársakról – mert az évad végére teljesen lecserélődtek -, a dalekokról, a Doctorról… Szóval a szokásos dolgokról :)
Hosszú, képekkel és lényegtelen információkkal teletűzdelt bejegyzésre felkészülni, vigyázz… és katt a továbbra! :)
A 2. évad 1964. október 31-én debütált, majd a rákövetkező év júliusában ért véget. Annyi háttérinfót ezúttal nem találtam az évad kapcsán, csak néhány apróságot: ennél az évadnál is ugyanúgy Verity Lambert volt a producer, David Whitaker script editor (nem találtam meg, mi a magyar megfelelője) helyére Dennis Spooner került a The Dalek Invasion of Earth című epizód után, és egészen az évad végéig ő szerkesztette az epizódokat, leszámítva az utolsót, a The Time Meddlert, amit Donald Tosh szerkesztett.
Útitársak jönnek-mennek
Az évadban előbb Susan, majd Ian és Barbara hagyta el a Tardis fedélzetét, az újak pedig Vicki és Steven. Azért mindkét esetben – amikor az útitársak távoztak – szomorú volt, hogy elmennek, és így jobban belegondolva nemcsak az fáj, ha lecserélik a Doctort, hanem az is, amikor egy útitárs elmegy. (Ezt mondjuk eddig is tapasztaltam azokban az új részekben, amiket láttam vagy amit csak hallottam róluk.) Gondolom, ezzel nem mondtam újat egyébként :)
Előbb az új útitársakról. Vickit nagyon megkedveltem, szerintem sokkal talpraesettebb, mint Susan. Persze ő is fél, vagy sikítozik, de kevesebbet, másrészt pedig én úgy látom, ő olyan személyiség, aki bár először kétségbeesik vagy megijed, rögtön cselekszik vagy másokat buzdít arra (nem olyan értelemben, hogy maga helyett, hanem például a The Space Museum című részben az a kevéske lázadó, akinek elfoglalták a bolygóját, állandóan azon keseregtek, hogy jaj, milyen kevesen vannak, és nem tettek semmit, amíg Vicki rájuk nem pirított, hogy igenis tessék tenni valamit, és kidolgozott egy tervet is számukra, szóval erre gondolok, amikor azt írom, másokat is arra buzdít, hogy tegyenek valamit – a kesergés és panaszkodás helyett). A másik útitársat, Stevent nem igazán sikerült megkedvelnem, bár talán ez csak azért volt, mert az elején folyton hitetlenkedett az egész időutazást illetően, és gúnyolódott is valamennyit. Amikor leesett neki, hogy ez az egész valóságos, akkor nagyon boldog volt, szóval azt hiszem, csak ez a hozzáállás nem tetszett, nem pedig vele volt bajom :)
És akkor arról, hogyan búcsúztunk el a többiektől. Susan a The Dalek Invasion of Earth utolsó részében hagyta el a Tardis-t, nem is egészen önszántából. Azt tudtam, hogy ebben a történetben veszünk búcsút tőle, és azért, mert szerelmes lesz, viszont azt nem gondoltam volna, hogy ez így fog megtörténni. Egyébként ez a dolog is, hogy valakibe szerelmes lett, nagyon hirtelen és észrevétlenül jött. Szóval ugye ebben a történetben a jövőben járunk, 2164-ben (vagy később – ugyanis Ian talál egy naptárat ezzel a dátummal, de nem tudni, mióta tart az invázió, csak azt tudni, hogy ezek szerint abban az évben kezdődhetett), és a dalekok leigázták a Földet, az embereket pedig rabszolgasorba kényszerítették. Azonban maradt egy maroknyi ember, akiket nem sikerült leigázniuk, és próbálnak ellenállni. Susan az egyik ellenállóba szeret bele, és azért teljesen váratlan, mert egyszer csak feltűnt, hogy hoppá, mindjárt megcsókolják egymást, meg előtte is nem sokkal olyan dolgokat mondtak, hogy olyan érzésem volt, mintha kihagytam volna néhány epizódot, holott nem. És hogy maradt Susan végül a jövőbéli Földön? Hát, nagyon nehezen ment a búcsúzkodás a fiúval, és mivel Susan nem tudta eldönteni, mit tegyen, így a Doctor eldöntötte helyette: otthagyta. Persze nem egy szó nélkül, nem, hiszen ekkor hangzott el – én úgy látom – egy nagyon híres mondása:
"Egy nap visszatérek. Igen, vissza fogok térni. Addig nem lehetnek megbánások, könnyek, aggályok. Csak haladj előre minden hiteddel, és bizonyítsd be nekem, hogy nem tévedtem a sajátomat illetően. Viszlát, Susan. Viszlát, kedvesem."
Ebből ez a rész – “One day, I shall come back. Yes, I shall come back.” – igazán ismert, de a többit is hozzátettem, mert tetszett :) Itt megnézhetitek ezt a jelenetet. Az lemaradt a végéről, hogy utána Susan leveszi a nyakából a Tardis kulcsát, elejti, és otthagyja. Ezt értem is, meg nem is. Attól még eltehetné emlékbe a kulcsot, másrészről viszont ez szimbolizálhatja azt, hogy akkor ő is elengedte a Doctort. Egyébként szerintem ez egy szomorú jelenet volt, bár az sokkal jobban fájt, amikor Ian és Barbara hagyta el a Tardis-t.
Amikor elkezdtem nézni ezt a sorozatot, az tudtam, hogy a Tardis egy technikai probléma miatt nem képes a környezethez igazítani a megjelenését – a The Time Meddlerben láthatjuk egy másik Tardis-nál, hogy milyen amikor igen; hát, meglehetősen furcsa -, viszont azt nem értettem, hogy miért van az, hogy úgy beszélnek a Tardis-ról meg az egész időutazásról, mintha nem tudnának vele bárhová elmenni térben és időben oda, ahová szeretnének menni. Végre a Doctor kimondta, hogy a Tardis miért nem képes változtatni a megjelenésén, ahogy azt is, hogy miért nem képes befolyásolni azt, hogy oda és akkorra menjen, ahová és amikorra ő szeretné. Ugyanis ez egy másik hibája a Tardis-nak, és így már érthető az egész (mert én úgy vettem észre, amennyit az új részekből láttam, hogy ilyen probléma nincsen).
És a vita:
Doctor – Még életemben nem hallottam ilyen képtelenséget! Úgy fogjátok végezni, mint egy pár égett hamu, körberepülve az űrben. Ti idióták! Teljesen idióták vagytok!Barbara – Nem vagyunk idióták! Haza akarunk menni!Ian – Igen, haza! Újra be akarok ülni egy kocsmába és meginni egy pint sört! Én… Sétálni akarok a parkban és megnézni egy krikett meccset. Mindenekelőtt, én… Tartozni szeretnék valahová, tenni valamit, ahelyett, hogy céltalanul sodródom az űrben.Doctor – Céltalanul?! Két éve próbállak benneteket hazajuttatni!Ian – Hát, nem volt túl sikeres, nem igaz?Doctor – Hogy merészeled, fiatalember. Hogy merészeled, uram! Először is, nem én hívtalak titeket a hajómra. Ti akaszkodtatok rám!Barbara – Ó, Doctor, elég!Doctor – Ó, az isten szerelmére, soha nem hallottam még ilyen képtelenséget!Barbara – Nézze, tudom, hogy mi akaszkodtunk magára, de azóta sok mindenen mentünk keresztül együtt. És amiken keresztül mentünk, mindig velünk marad. Valószínűleg ez lesz a legizgalmasabb része az életemnek. Nézze, Doctor, más emberek vagyunk… És most van esélyünk hazamenni. Mi akarjuk ezt a lehetőséget. Segítene nekünk… Működtetni ezt a masinát?Doctor – Nem! Nem! Nem leszek bűntárs és felbujtó ebben az öngyilkosságban.Ian – Ó, makacs, mint az öszvér!
Mi lett Iannel és Barbarával?
Az epizódokról
Nagyon nehéz írni úgy általában ezekről az évadokról, mert – ahogy a múltkor is említettem – nincs összekötő kapocs a részek között, egy egész évadon átívelő szál, hanem csak úgy random utazgatnak, oda, ahová a Tardis-nak éppen kedve szottyan. Ezért úgy döntöttem, néhány epizódról azért említést teszek, azokról, amelyek különösen tetszettek vagy különösen nem (ami meg olyan “elmegy” kategória, olyan semleges volt, arról nem írok). Egyébként egy epizód – vagyis történet – több részből áll, ami által sokszor lassú a történetek folyása, ami miatt olykor-olykor elég unalmasak tudnak lenni a részek. De attól még érdekesek.
Kezdem azzal, ami a legkevésbé tetszett. Igazából ebből csak egy van, ez pedig nem más, mint az 5. történet, a The Web Planet. Pedig az első rész olyan ígéretesen indult. A Doctorék egy elég kísérteties bolygón landoltak, amin furcsa dolgok történtek, pl. csak úgy eltűnik Ian tolla, vagy van valami furcsa zaj, amit csak Vicki hall, ja, és a bolygó teljesen lakatlannak tűnik. Na, a többi rész ezt totálisan lerombolta. Ugyanis ilyen rém furcsa lények élnek ezen a bolygón: emberméretű hangyák, akik azt a különös, csipogó – és NAGYON idegesítő – hangot adják ki (igen, mind a 4 részen keresztül, a végére már az őrületbe kergetett), és szintén emberméretű méhek, akik beszívott hangon beszélnek, és olyannak tűnnek, mint akik nagyon el lennének varázsolva. Az egész egyre inkább egy szörnyű és szürreális álomra hasonlított, valamiféle furcsa rémálomra, ami inkább idegesítő, mint rémes, és sehogy sem tud az ember felébredni belőle. Az utolsó epizódba már csak beletekergettem, mert egyszerűen már nem bírtam. Ez volt eddig a legrosszabb epizód, és nagyon remélem, hogy ez is marad.
Barbara – A Doctor kíváncsi – ez azt jelenti, maradunk.Vicki – Elvesztettél egy gombot.Ian – Hmm? Ó, tényleg.Doctor – Elveszett egy gomb? Hmm, érdekes. Igen, nagyon érdekes. Hmm.Ian – Doctor, miért mutat mindig ilyen nagy érdeklődést a legjelentéktelenebb dolgok iránt?Doctor – A legjelentéktelenebb dolgok néha, kedves fiam, nagyszerű felfedezésekhez vezetnek. Mint a gőz, például, ahogy kijön egy kannából. Igen! Vele voltam abban az időben. Ööö, lássuk csak, ööö, mi volt annak a cimborának a neve? Öhm, öhm, öhm…Barbara – James Watt.Doctor – Mmm? Igen, tudjátok, egy gomb elvesztése megváltoztathatja a jövőt.
És akkor a jó részekről, amik nagyon tetszettek, szerencsére ebből több is van. Már az első rész, a Planet of Giants nagyon érdekesen indult: a Doctorék összementek, minden, aminek élnie kéne, halott, és még egy gyilkosság is történik. Valamiért azt hittem, tényleg óriások bolygóján landoltak, aztán kiderült, csak a Tardis ment össze valami hiba miatt. Ami még ennél is jobb volt, az a The Romans című epizód. Ebben már egy hónapja henyéltek a sok kalandozás után, amikor a Doctor úgy dönt, elindul felfedezni Rómát. Vicki elkíséri, aztán szokás szerint mindenki bonyodalomba keveredik, aztán a végén a Doctor miatt Nero felgyújtja Rómát (erről majd később). A The Space Museumban különös dolgok történnek: először csak egy pohár, ami összetörik, majd újra összeáll, aztán meg úgy tűnik, senki nem látja és hallja a Doctorékat, és valamiért a kiállítási tárgyakat sem tudják megérinteni (“átszalad” a kezük rajta), amelyek között többek közt felfedeznek egy dalekot, egy Tardis-t, majd saját magukat – igen, kiállítva, vitrinekben. A másik legjobb – a The Romans – mellett szerintem a The Chase volt, amelyben a dalekok építenek egy időgépet (később pedig egy Doctor robotot), és üldözőbe veszik a Doctort, így megkezdődik a fogócska időn és téren át. Járnak 1966-ban, New Yorkban az Empire State Building tetején – ahol egy fickó csodák csodájára megússza, hogy egy dalek kicsinálja, pedig elég tiszteletlen volt vele -, a Mary Celeste-en (ahol egy dalek a vízbe pottyant, elég vicces volt :D), aztán egy kísértetkastélyban kötnek ki, ahol találkoznak Drakulával és Frankenstein szörnyével. Először ez elég para volt, azonban egy idő után volt egy sejtésem arról, mi is lehet ez a hely, ahogy a Doctornak és Iannek is, akik persze vitatkoztak rajta :)
“Exterminate!”
Amikor Terry Nation megalkotta a dalekokat, nem hiszem, hogy belegondolt abba, micsoda “dalekmániát” indít ezzel útjára. Nem is csoda, ugyanis a tévénézők előtte soha nem láthattak ilyen különös lényeket, teljesen különbözött azoktól, amelyeket addig a tévében láthattak. Eddig én is nagyon bírom őket, annak ellenére, hogy tudom, mennyire megátalkodottak. De egyszerűen viccesnek tartom, ahogy beszélnek, meg ahogy hisztériázni tudnak – elég, ha csak az egyik kimondja az “Exterminate!” parancsot, máris össze-vissza forognak, körbe-körbe “szaladgálnak”, és egyre csak ismételgetik ezt. (Ugyanez volt a “Tardis” szóval is, amikor üldözőbe vették azt.) Bár veszélyesek, attól még olyan kis szerencsétlennek tűnnek eddig. Amikor a múzeumban voltak, Vicki, amikor meglátták a dalekot, azt mondta róla, hogy milyen barátságosnak tűnik :) A többiek csak mosolyogtak rajta és annyit mondtak, hogy csak várjon, amíg találkozik eggyel… :D (Van egy dw-s bögrém amúgy, és van rajta három szörny is, ebből eddig csak a dalekot tudtam azonosítani, a másik kettő rém gusztustalanul néz ki, szóval a dalek róla a kedvencem, részben azért is, mert a sárga színe miatt Weebóra emlékeztet engem.)
Észrevételek, megjegyzések, érdekességek
- Ezt még a múltkor szerettem volna írni, mert inkább az első évadra volt jellemző. Ian öltözködéséről van szó, ugyanis néha elég érdekes cuccokat voltak képesek ráadni, olyannyira, hogy a The Keys of Marinus valamelyik részében Barbara és Susan is megemlítik, hogy Ian mostanában milyen érdekes ruhákat hord… :D Ez volt az a bizonyos ruha, de több is volt. (Nekem mondjuk tetszett, valamiért a Shaolin leszámolás ruháira emlékeztetett.)
- Bár William Russel (Ian) nem szerepelt később a sorozatban, kapcsolatban maradt vele: több hangoskönyvhöz is a hangját adta, amelyek az elveszett epizódok alapján készültek, illetve a Doctor Who Library könyvei közül is néhányat ő olvasott fel. Annyi megjelenése a sorozatban talán volt, hogy a 90-es években készítettek a The Crusade című epizódhoz egy “jelenetet”, amelyben mint Ian Chesterton, visszaemlékszik a Doctorral töltött időre, főként erre a történetre koncentrálva. Azért készítették el ezt a “jelenetet”, mivel a történet 4 részéből 2 hiányos, és így próbálták valahogy áthidalni a szakadékot ezen részek között. Volt egy olyan mondata, amikor a Doctorról kezd el beszélni, hogy “Ő öreg volt, amikor én fiatal.”, és azt hittem, hogy úgy folytatja majd, hogy “Most én vagyok öreg, és ő fiatal.” :)
- Egyébként William Russel második házasságából született fia, Alfred Enoch alakította Dean Thomast a Harry Potter filmekben :) (Russel teljes neve egyébként William Russell Enoch.)
- Jacqueline Hill (Barbara) a sorozat elhagyása után felhagyott egy időre a színészettel, hogy a családnak szentelje az életét, és 1978-ban tért vissza. Sajnos 1993-ban elhunyt, 63 évesen, mellrákban :(
- A Tardis ablakát ki lehet nyitni bukóra :D
"Ugyanolyan jól tudod, mint én, hogy mi az aranyszabály a térről és időről – soha, soha ne avatkozz bele a történelem menetébe" – mondta a The Time Meddlerben a Doctor a másik időutazónak, pedig…
- A The Romans című részben a Doctor többször is figyelmezteti társait, hogy ne folyjanak bele a történelem menetébe, csak megfigyelői legyenek az eseményeknek. Ehhez képest mókás, hogy a Doctor miatt gyújta fel Nero Rómát, habár ez egyáltalán nem volt szándékos, és a Doctor nem is tudott róla addig, míg Vicki fel nem világosította. Történt ugyanis, hogy Nero egy ideje már azon dolgozott, hogy valahogy újjáépítse a várost, és tervrajzai is voltak, amiket a Doctor véletlenül felgyújtott. Korábban nézegette a terveket, kezében a szemüvegével, aztán amikor Nero belépett, gyorsan a háta mögé rejtette a kezét, és így a szemüveg pont olyan szögben volt, hogy a napfény, ahogy keresztülment rajta, szépen felgyújtotta a tervrajzokat. Nero először mérges volt, aztán gratulált a Doctornak, ugyanis ettől az a remek ötlete támadt, hogy felgyújtja a várost, mert egyszerűbb elölről kezdeni az egészet, mint átépíteni mindent.
- Valamelyik részben mindenki elfoglalja magát valamivel – a Doctor a gépével szórakozik, Ian olvas, Barbara varr – csak Vicki unatkozik és megy mindenki agyára. Ugyanis mindenkihez odamegy, megkérdezi, mit csinál, segíthet-e, stb. Nos, Ian éppen olvasott – és akik szeretnek olvasni, bizonyára tapasztalták már ugyanezt -, Vicki pedig kérdezgette, hogy “Mit csinálsz?”, “Mit olvasol?” (Ian megmutatta a borítót – általában én is így szoktam, ha megkérdeznek), “És milyen? Jó?”. Úgy tűnik, már akkoriban is megvoltak ezek az idegesítő szokásai az embereknek. (Legalábbis engem idegesít, nem tudom, ti hogy vagytok vele.)
- A The Chase-ben Vicki megemlíti a dalekok invázióját – amelynek tanúi lehettünk a második történetben és búcsút vettünk Susantől -, ugyanis New York elpusztult az invázióban, így kihasználva, hogy 1966-ban, az Empire State Building tetején landoltak, érdeklődve figyeli a várost.
- A Doctor belebújt a múzeumban kiállított dalekba, így rejtőzött el a fogvatartói elől :D
Jobban tetszett, mint az első évad, habár ebben volt az eddigi legrosszabb rész. Szerintem ez az évad érdekesebb és humorosabb is volt, bár történtek szomorú dolgok is.
⇋
- Wikis szócikk a 2. évadról
- William Russel (Wikipédia)
- Jacqueline Hill (Wikipédia)
- Barbara Wright (Tardis Data Core)
- A Brief History (WhovianNet)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése