Once Upon a Time – 2. évad
(Egyszer volt, hol nem volt)
Bár írogattam ilyen kis bejegyzéseket a 2. évad vetítése folyamán, ezekben nem igazán mondtam véleményt a sorozatról, hogy milyen az elsőhöz képest vagy milyennek találtam az adott részt, inkább az észrevételeimet írtam le egy-egy dologgal kapcsolatban, ami az epizódban történt. (Ezek a kis szösszenetek egyáltalán nem nevezhetőek kritikának, tényleg csak ilyen kis hülyeségek :D) Persze aztán a mindenféle teendőim és technikai problémák miatt (amiket már sikerült orvosolni) úgy a 15. rész környékén szépen le is maradtam, úgyhogy végül megnéztem a maradék 7 epizódot egyben, mert úgy döntöttem, megvárom, amíg a sorozat véget ér.
Mindig is úgy voltam vele, hogy jobban szeretek darálni, mint így megnézni egy sorozatot (akármennyire is nehéz kivárni, amíg lemegy az évad), főleg, hogy ennél a sorozatnál milyen hosszú szünet volt egy-egy epizód közben. Nem lesz könnyű, de úgy döntöttem, inkább kivárom a 3. évad végét, és csak utána nézem meg, mert tényleg nem volt jó ez így (a már említett szünetek miatt sem), de a Once Upon a Time in Wonderlandet – természetesen amint lement az összes rész belőle – csekkolni fogom, és valószínűleg bejegyzést is írok róla (haha, még a 3. évados bejegyzés előtt, mert ugye az évad közepén lesz egy nagy szünet, akkor fogják ezt a sorozatot leadni).
VIGYÁZAT! SPOILER-VESZÉLY!
MENEKÜLJ, MIELŐTT ELNYELNE A LILA KÖD!
Szóval az első évad végén megtört az átok, és ahogy sejtettem, voltak nagy összeborulások, egymásra találások… Persze néhányan inkább Reginát szerették volna meglincselni Dr Whale vezetésével, akiről kiderült, hogy nem e világi lény ugyanabból a világból származik, mint a többiek. Közben abba is bepillantást nyerhettünk, hogy az átok óta mi történt az Elvarázsolt Erdőben (káosz és zűrzavar), és az (első) epizód azzal ért véget, hogy Emma és Snow átkerültek oda, és kérdéses, hogyan és mikor kerülnek vissza Storybrooke-ba. Később – a következő epizódban – láthatjuk, ahogy az emberek menekülni és felejteni szeretnének, mert nem bírják összeegyeztetni magukban az átok előtti és utáni életüket, ám végül David maradásra bírja őket. Emma és Snow közben összetűzésbe kerülnek Corával, valóságos versenyfutás indul egy iránytűért, melynek segítségével valahogy visszajuthatnak Storybrooke-ba. Szóval, valahogy így indul a 2. évad, és persze a kezdet után még sok minden történik, amit most nehéz lenne elmesélni :)
Sokan mondták, hogy a sorozat elveszítette azt a bájt, ami még az első évadban megvolt, illetve, hogy ahhoz képest mennyire gyenge. Nos, én ezt az évadot is imádtam, bár voltak olyan dolgok, amelyek nekem sem tetszettek. Nem nevezném ezt az évadot gyengébbnek az előzőnél, inkább másnak. Mivel most már a szereplők tisztában vannak azzal, kicsodák, az átok is megtört és új problémák kerültek előtérbe (pl. hogyan jussanak haza, illetve az is felmerül később Emmánál, melyik világban szeretne élni), persze, hogy más hangulata van a sorozatnak, mint az előző évadban. Voltak olyan epizódok, amelyek más epizódokhoz képest nem voltak annyira jók, ami nem jelenti azt, hogy rosszak lettek volna, csak annyit, hogy “szuper jó” helyett csak “szimplán jó” egy-egy ilyen rész :) Ami nekem nem tetszett, az az elején Emmáék szála volt. Nem mondom, abból is voltak olyan jelenetek, amik tetszettek (pl. amikor betörtek az óriáshoz), de általában valahogy nem működött a dolog, inkább csak bekavart vagy felesleges volt néha (konkrétan az 5. részre gondolok, amelyben Dr Whale háttérsztoriját ismerhettük meg; Emmáékkal ha jól emlékszem, semmi lényeges nem történt abban a részben). Ennek az az oka – legalábbis nálam az volt -, hogy így egy-egy epizódban egyszerre három szál futott (Elvarázsolt Erdő – Storybrooke – múlt [háttérsztori]), ami egy nagyjából 40 perces epizódban nehezen megvalósítható úgy, hogy mindegyik szál jó legyen. Szóval Emmáék szála ezért nem tetszett annyira.
Egyébként jó volt, hogy megismerhettük egy-egy karakter kilétét (pl. Dr Whale), múltját, hogy teljesebbé váljon a kép. Kiderült, hogy Regina sem volt mindig ilyen bosszúszomjas, illetve, hogy miért is akar annyira bosszút állni, ahogy az is, hogy Snow sem volt mindig az a jólelkű teremtés, akinek ismerjük (arra gondolok, amikor láthattuk, kislányként milyen kis hülye liba volt…). Reginát nagyon megszerettem ebben az évadban, az egyik kedvencem lett, Emma továbbra is a hősöm :D, új kedvenceim nem nagyon lettek, de attól függetlenül sok olyan karakter van, akit nagyon csípek :)
Nos, az utolsó rész. Kezdenek egyre nagyobb volumenű dolgok történni, nagyon kíváncsi vagyok, mi fog kisülni ebből. Vajon ki lehet az, aki a mágiát hajkurássza, egyáltalán, hogyan és mikor kezdődött ez az egész? Ja, és bár azt ígérték, kiderül, ki írta Henry könyvét és hogyan juttatta el Snow-hoz, ehhez képest a könyv alig szerepelt, és nem derült ki semmi (vajon köze lehet a könyvnek ahhoz a személyhez, aki el akarja pusztítani a mágiát?). Tulajdonképpen azért nincs okom panaszra, ami a kérdések megválaszolását illeti, mert sok olyan kérdésemre választ kaptam, ami felmerült bennem az első évad során.



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése