DW #1.1 – A kezdetek

Ebben a bejegyzésben nem csupán arról lesz szó, miről szólt az első évad és én milyennek találtam, hanem írok egy kicsit arról is, hogyan született meg a sorozat, kinek az ötlete volt, a kezdetekről, stb. Hosszú lesz, úgyhogy tessék felkészülni :)

Mivel a bejegyzésekben az eredeti kifejezéseket, neveket használom, így a Doktor is Doctor lesz, a számozásuk is (pl. Első helyett First). Úgy gondoltam, idétlenül nézne ki, ha ez magyarul lenne, míg a többi maradt az eredeti nevénél. Kicsit szokatlanul nézhet ki a szövegben, de remélem, nem olyan zavaró.

Előzmények

A sorozat legeslegelső része 1963. november 23-án, 17:15-kor debütált a BBC One-on An Unearthly Child címmel. Azonban a sorozat tervezését és fejlesztését már egy évvel előtte megkezdték. Bár többen is dolgoztak a sorozaton, a kanadai születésű Sydney Newman nevét mindenképpen ki kell emelni, ugyanis ő volt az, aki pl. kitalálta a Tardis koncepcióját, a Doctor alapvető jellegét, és magát a Doctor Who címet is. Mások, akik kellettek ahhoz, hogy ez a sorozat összeállhasson: C. E. Webber (a Tardis és a karakterek megalkotásánál segédkezett; néha tévesen megjelölik, mint az An Unearthly Child íróját, holott Anthony Coburn írta ezt az epizódot; ennek talán az lehet az oka, hogy bár valóban írt szkripteket, végül egyiket sem használták fel), Verity Lambert (producer) és Eric Maschwitz, aki 1962 márciusában megbízta a Script Departmentet (kb. Forgatókönyv(író?) Részleg – aki tudja, hivatalosan mi a magyar neve, kérem, jelezze) egy új sci-fi műsor terveivel. Mivel nem sok idő állt rendelkezésükre, kitalálták, hogy a sorozat az időutazásra összpontosít majd, középpontjában pedig egy ember – akit csak úgy ismernek: a Doctor – áll majd, aki felfedezi a világegyetemet, egy olyan űrhajóval, amely akárhol szálljon le, képes aszerint megváltoztatni a megjelenését. Mivel a cél az volt, hogy kitöltsék valamivel a szombat délutáni sávot, ezért a készítők igyekeztek úgy kitalálni és megvalósítani a sorozatot, hogy az minden korosztálynak megfeleljen. Bár az alacsony költségvetést és az elsietett szerkesztést kezdetben bírálták a nézők, a sorozat mégis azonnali sikert hozott, és gyakran több mint 12 milliós nézettséget ért el.

Hogyan került William Hartnell – azaz a Doctor – a sorozatba? Nos, Hartnell szerepelt egy filmben (This Sporting Life), amelyet a már fentebb is említett Verity Lambert jegyzett. Lambert felajánlotta neki a címszerepet, ám Hartnell kezdetben bizonytalan volt, hogy részt vegyen egy gyermekeknek szánt sorozatban, végül Lambert és Waris Hussein rendező (ő rendezte az első részt, az An Unearthly Childot, illetve később a Marco Polót) meggyőzte őt, így lett ő a Doctor, és napjainkban ez a legemlékezetesebb/legismertebb szerepe (gondolom, akkoriban azért más szerepeiről is ismert volt, ezért írom azt, hogy “napjainkban”). Arról, hogy miért és hogyan hagyta el a sorozatot, majd a megfelelő évadnál értekezek (szerintem azért mindenki tudja, hogy a betegsége miatt, de azért szeretnék ennek jobban utána járni, többet írni róla, nem csupán egy félmondatban elintézni az egészet – ráadásul, ahogy olvasom, nemcsak ez volt az oka ennek; állítólag nem nagyon jött ki az új produkciós csapattal). Érdekesség, hogy a forgatások alatt parókát viselt, mert jobban szerette a rövid hajat (míg a Doctornak azért hosszú :) ). Szinte nincs is olyan doctoros kép, amelyen paróka nélkül látható. A másik, ami esetleg érdekes lehet, hogy néhány kollégája szerint kicsit nehéz volt vele dolgozni.

William Hartnell rövid hajjal

Úgy vélem, a többiekről is érdemes szólni néhány szót. A Doctornak az első évadban három útitársa is van: Susan, az unokája, Ian Chesterton és Barbara Wright (mindketten a Coal Hill School tanárai, ahová Susan járt; Ian tudományt, Barbara történelmet tanított.). Eredetileg csak Susan lett volna az egyetlen útitárs, Barbara és Ian karaktere később került bele a sorozatba (az első résztől kezdve szerepeltek ők is, szóval az eredeti tervekben nem szerepeltek).

Így kezdődött…

Az első részben két tanár, Ian Chesterton és Barbara Wright az egyik diákról, Susan Foremanről beszélgetnek. Megállapítják, hogy a lány egy zseni, sőt, tulajdonképpen mindkét tárgyból többet tud, mint a tanárai, más dolgokban viszont borzalmas (pl. nem tudja, hány shilling egy font, és azt hitte, Angliában tízes számrendszerben számolnak). Más probléma is akad vele: amikor Barbara azt mondja neki, hogy szakosodnia kellene, addig érdekli a dolog, amíg a tanárnő meg nem említi, ehhez otthon kellene együtt dolgozniuk. Susan azzal hárít, hogy a nagyapja nem szereti az idegeneket, és a házi feladatai is egyre rosszabbak lesznek. Korábban Barbara úgy döntött, elmegy hozzájuk, ám a megadott címen semmit nem talált, csak egy ósdi szeméttelepet. Így a két tanár úgy dönt, követik a lányt, és megnézik, hová megy be… Ekkor találkoznak a Doctorral, lépnek be a Tardis-ba, és tudják meg, hogy Susan és a Doctor bolygójuktól elszakadt idegenek, akik időben és térben utaznak. Persze Ian és Barbara nem igazán hisznek nekik, azt állítják, az egész nem más, mint illuzió, aztán ők maguk is megbizonyosodhatnak róla, hogy ez koránt sincs így…

Az első évadban tulajdonképpen teljesen random módon utazgatnak hőseink – ezért is nehéz leírni, miről szól az évad -, és mindenféle kalandokba keverednek. Két dologra jöttem rá, miután befejeztem az évadot: egyrészt én azt hittem, ha már az embernek van egy Tardisa, akkor azzal bárhová és bármikorra elutazhat, itt viszont tényleg úgy tűnik, a szereplők csak sodródnak az árral, teljesen véletlenszerűen érkeznek meg különböző időkbe és helyekre. A másik, hogy általában ezek a kalandok úgy “lesznek”, hogy valahová megérkeznek, elmennek körülnézni, aztán valami miatt nem tudnak visszamenni a Tardis-ba, mert ellopták/lefoglalták/kilopták a zárat belőle (igen, ilyen is volt :D) vagy őket ejtették foglyul; aztán sok megpróbáltatás után valahogy csak sikerül megszökni, és mennek tovább.

Mielőtt belevágtam volna a sorozatba, a First Doctorról a képek alapján olyan elképzeléseim voltak, hogy olyan, mint egy jóságos nagyapó, és olyan törékenynek tűnt (rövid hajjal nem tűnik annak egyébként); aztán elkezdtem az első epizódot, és teljesen más volt a Doctor, mint amire számítottam. Ó, jóságos ő, helyén van a szíve, csak arról van szó, hogy hiába öreg, nem kell őt félteni. Mert nemcsak a szíve, hanem az esze is a helyén van, nagyon ravasz ő, kivágja magát bármilyen helyzetből. Szóval, kedvelem a First Doctort. Jaj, és ezen olyat nevettem, mert annyira doctoros dolog szerintem: a Doctornak teljesen véletlenül sikerült magát a The Aztecs című történetben eljegyeznie magát egy nővel, mert kakaót készített neki. Oké, ez így talán annyira nem vicces, de amikor megemlíti Iannek a dolgot, és ő kineveti, meg ugratja… Hát, akkor nekem is nevetnem kellett :D

A többi szereplő. Tulajdonképpen mindhárman szimpatikusak: a kedvencem Ian, Barbarát is nagyon kedvelem, Susannel meg nem igazán vannak problémáim, talán a kelleténél kicsit többet sikítozik, de ennyi. Tetszett, ahogy Ian meg a Doctor az elején folyton bosszantották egymást (a Doctor állandóan elrontotta Ian nevét, Chesterton helyett mindig valami mást, hasonlót mondott szándékosan), és amikor csak lehetett, folyton ellentmondtak egymásnak: ha volt egy szorult helyzet, persze mindkettő a saját ötletéhez ragaszkodott, és a másikéról hallani sem akart. Később megenyhültek egymás iránt, kevésbé voltak makacsak.

És akkor az epizódokról. Bevallom, az elején kicsit vontatottnak éreztem az egészet, nehezen vettem rá magam, hogy nézzem (amikor már elkezdtem, azért nem volt rossz). Főleg az elején éreztem úgy, hogy egy-egy történetre és konfliktusra túl sok epizódot szánnak, ezért kicsit untam a részeket. Nos, aztán jött a The Keys of Marinus, és utána ez megváltozott. Onnantól kezdve már tényleg tudtam darálni az egészet, mert lekötött. A The Reign of Terrorban még a rekonstruált részeket sem untam (jó, hogy a hiányzó részeket valahogy mégis meg lehet nézni, de azért nem könnyű).

Megmosolyogtatónak tűnhetnek mai szemmel azok a technikai megoldások, amelyeket alkalmaztak (pl. a helyszíneknél), azonban én azt gondolom, hogy kreatívak voltak, és a fekete-fehérség is sok mindent elfed (nem tűnnek annyira műnek a festett hátterek). Meg szerintem akkoriban nagyon újszerű lehetett egy ilyen sorozat (ugyan találtam egy listát a 60-as évek brit tévésorozatairól, de nem fogom egyenként végignézni, melyik miről szólt, úgyhogy ezt a kijelentést vegyétek úgy, hogy ez egy tényekkel nem alátámasztott vélemény).

Ó, igen, a dalekok. Egészen eddig abban a hitben éltem, hogy nagyra nőtt borsszórók robotok vagy hasonlók (mivel az új sorozatból ugye még nem sok részt láttam), de aztán, miután a Doctorék kibeleztek egyet, háát, fúj… Undorító volt. Szóval egy kissé ledöbbentem meg fújjogtam, utána meg nevettem, mert Ian belebújt ebbe a… minek is nevezzem, “ruhába”, és dalekot játszott :D Vicces volt :D

Egyéb megfigyelések:

• kiderült, hogy a Tardis él, egészen addig a Doctor úgy könyvelte el magában, mint egy gépet, ami nem tud gondolkodni;
• a Doctor kedvenc időszaka a Föld történelméből a francia forradalom;
• a Doctor gyakran hümmög, és nem szereti a fegyvereket (ez utóbbi nem volt túl nagy meglepetés, észleltem, hogy az újabbak sem szeressék :3).

⇋

Forrás:

• A Brief History (WhovianNet)
• C. E. Webber (Tardis Data Core)
• William Hartnell (Wikipédia)
• Warris Hussein (Wikipédia)
• Susan Foreman (Wikipédia)