The Walking Dead
(1. évad)
Néhány hónapja elolvastam a képregény első kötetét, és nagyon tetszett. Így a sorozat is rögtön felkerült a várólistámra, ám annyira nem volt sürgős, hiszen előtte szerettem volna elolvasni a magyarul megjelent köteteket (vagy legalábbis addig, amíg a sorozat feldolgozza a képregényt). Tudtam, hogy vannak különbségek a képregény és a sorozat között - talán részben emiatt szerettem volna előbb a képregényből annyit elolvasni, amennyit lehet.
Miről is szól a The Walking Dead? Arról, hogyan próbálnak túlélni az emberek ebben a földi pokolban, amellyé a világ változott: a holtak feltámadtak, és az élőkre vadásznak. Rick Grimes is egyike a túlélőknek. Seriff volt, akit lelőttek, és kómába esett. Hetekkel később arra ébred, hogy a világ megőrült, mindenhol holttestek hevernek és sétálnak, és miután valahogy hazakeveredik, felfedezi, hogy a felesége és a fia eltűnt. Találkozik két túlélővel is - Morgannel és a fiával, akik a szomszéd házban barikádozták el magukat -, akik elmagyarázzák neki a helyzetet. Rick ezután útnak indul, hogy megkeresse a családját...

VIGYÁZAT! SPOILER-VESZÉLY!
MENEKÜLJ, MERT A ZOMBIK MEGESZIK AZ AGYADAT!
Nos, nekem nagyon bejött a sorozat. Amikor ezeket a sorokat írom, épp a 2. évadot darálom (valahol már a közepénél járok), mert egyszerűen izgalmas, és hiába olvastam a képregényt, mindig tövig rágom (rágnám, ha növeszteném) a körmömet, hogy "Úristen, most mi fog történni?". Annak ellenére, hogy vannak hibái, vagy vannak dolgok, amik nem tetszenek benne. Hát akkor, lássuk.
Az első rész nagyon jó volt. Tényleg az volt az évad legjobb része, tök jól felvezeti a történetet, bemutatja, mivé lett a világ, aztán otthagynak bennünket egy cliffhanger közepette, hogy na, vajon Rick hogy mászik ki ebből a helyzetből? (Haha, képletesen és szó szerint is. A képregénnyel ellentétben Rick viszonylag könnyen kijutott a kórházból és keveredett haza, azonban amikor először járt a városban, sokkal nehezebb dolga volt, mint képregénybeli változatának.)

A többi rész is jó volt, és ha az egész évadot úgy összességben nézem, a maga 6 részével inkább olyan, mint a történet bevezetése, mint egy hosszúra nyúlt prológus. Tulajdonképpen a képregény 1. kötetét öleli fel az első évad, persze sok-sok kiegészítéssel, plusszal, olyan dolgokkal, amelyek az eredeti történetben nem szerepelnek. Ezeket most nem tervezem felsorolni, néhány dolgot azonban leírok, mert akaratlanul is összehasonlítom magamban a kettőt. Általában nem vagyok kibékülve azzal, ha nagyon sokat változtatnak a történeten a könyvhöz képest - és most, a The Walking Dead kapcsán jöttem rá, hogy nem azzal van az alapvető problémám, hogy sokat változtatnak, hanem az, hogy miként teszik ezt. Példának a Harry Pottert hoznám: elnézegetem a filmeket, de abszolút könyvpárti vagyok. A filmekkel az egyik gondom az, hogy az egy dolog, hogy sok dolgot kihagynak belőlük, amit meg is értek, de akkor legalább ne raknának bele plusz dolgokat, amelyek benne sem voltak a könyvben, és egyébként sincs semmi értelmük (ilyen volt A félvér hercegben az a jelenet, amikor a halálfalók felgyújtják az Odút).
![]() |
| Amikor még csak a képregényt olvastam, és kíváncsiságból megnéztem, kik játszanak a sorozatban, meglepődtem. Kellemes meglepetésként ért, inkább úgy mondanám :) |
Visszakanyarodva a The Walking Deadhez, igazából az egyetlen dolog, ami zavart, az a zombik megjelenítése. Szerintem a sorozatban a zombik sokkal intelligensebbek, vérszomjasabbak, és olyan dolgokat művelnek, hogy csak lesek, "MI EZ?!". Hiszen az alapelv az, ha egy-két zombi az utadat keresztezi, azokkal még el lehet bánni (ha van valamilyen fegyvered), azonban ha tömegesen jönnek, menekülj, és vigyázz, nehogy körbezárjanak. Ugyanis a zombik ereje a tömegben van. Mondhatjuk, hogy ez azért a sorozat zombijaira is áll, mégis másmilyenek. Elméletileg nem nagyon fognak meg tárgyakat, nincs annyi eszük, hogy lenyomják a kilincset, ha valahová be akarnak menni, nem emlékeznek arra, kik voltak, ehhez képest...
Ezt a képet pont amiatt tettem be, hogy lássuk, miért is furcsállok néhány dolgot. Konkrétan erre gondolok:

Ez azt a benyomást kelti az emberben, hogy a zombik - vagy walkerek, ha nagyon hű akarok lenni a sorozathoz - emlékezhetnek dolgokra. Ez a nő itt állítólag minden éjjel ezt csinálja. Nem ez volt az első, amin kicsit kiakadtam, és nem is az utolsó. Mert a zombik olyanokat is csinálnak ám, hogy éjjelente rongálnak, meg simán átmásznak a kerítésen, fel a lépcsőn, a létrán, pedig... Nos, a képregényben Glenn - ahogy azt a sorozatban is megemlítette - egyedül megy be a városba, és ilyenkor átugrál egyik épület tetejéről a másikra, mint Pókember. És pont azért, mert oda a zombik nem tudnak feljutni. Lépcsőt mászni talán igen, de létrán, kerítésen felmászni... Jó, létrát mászó zombit nem igazán láthattunk, csak annyit, hogy az egyik már kezdett felmászni rajta, de kerítésen átmászót igen. Valószínű, hogy a rohadó karjával-lábával ez olyan egyszerű mutatvány. (Arról nem is beszélve, hogy ezek a zombik valódi sprinterek.) Erről jut eszembe... Amikor Rick és Glenn bemázolták magukat zombibelsőségekkel, elméletileg teljesen felesleges lett volna zombit imitálniuk, a szag elég lett volna - nem is azt mondom, hogy akkor nyugodtan lehet így rohangászni, de úgy járni, meg olyan arcot vágni azért túlzás volt. Vagyis nem, mert az egyik zombi Glenn arcát fixírozta (!), hogy elég zombis arcot vág-e. Ezek valóságos szuperzombik, komolyan mondom. No jó, lépjünk tovább.
Igazából már nem sok mondanivalóm maradt, ami még most eszembe jutott... Az Rick kalapja. Valószínűleg engem is zavart volna, hogy otthagyok valamit, amit elejtettem, de amikor már szinte a nyakamba lihegnek a zombik, nem hiszem, hogy visszafordulok még a kalapért. És nemcsak Glenn, hanem később mások is (nem emlékszem, kik) is így tettek. Én ezt azért viccesnek találtam, de azért közben fogtam a fejem, hogy nemigaz :D



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése